2013. október 1., kedd

Nem soká jön a kövi rész :)
nem tudom, hogy olvassátok e, ha igen akkor örülök neki és sietek ;)
sajnálom, de nagyon nehéz a suli.....a kövi részt is esténként írom -.-"
addig is legyetek jók :*

2013. augusztus 27., kedd

2. fejezet

Day 2. A suli második napja, és életem egyik legrosszabb délutánja. De csak szép sorjában.
Szokás szerint hat órakor csörgött a telefonom, és az "elutasít" gombot nyomtam meg, ami lássuk be nagy hiba volt. Fél óra múlva kiugrottam az ágyból, mondván elkésem, de aztán megnéztem az órát és megnyugodtam. Ráérősen megittam a szokásos tejes löttyöm, mert nem igazán mondanám kávénak, aztán pedig csomagoltam egy szendvicset a suliba. Mint minden reggel, elfoglaltam a fürdőszobát. Így egyedüli nőként könnyű dolgom van. Megmostam a fogam, megcsináltam a sminkem és a hajam, majd átmentem a szobámba, hogy kiválasszam a ruháimat. Kikészítettem egy toppot és egy rövid farmert, amikor hatalmasat dörgött. Nagyszerű......vissza minden. Végül egy hosszú cső farmert, világos kék pólót és farmer mellényt vettem fel. Apa még aludt, és nem is szándékoztam felkelteni. Elővettem a pótkulcsom, és az eső kabátom, majd kislisszantam az ajtón.
Buffy már csurom víz volt, ezért bezártam a helyére és megtöröltem, mert este elfelejtettem.
Felvettem a kabátom, és elindultam a gimibe. Fél úton eszembe jutott, hogy a zsebembe raktam a fülhallgatóm, és előhalásztam, majd bekapcsoltam az első zenét a telefonomban, amit megláttam.
Pont csengetésre estem be a suliba és rohantam a terembe. Szerencsére még nem volt bent a tanárnő, így hátra mentem és leültem a helyemre.
Ma az első óránk töri, és én személy szerint Mrs.Turnerre számítottam, mikor kinyílt az ajtó. De ő csak harmadikként érkezett. Először az osztályfőnök és David lépett be a terembe.
- Gyerekek. - kezdte a tanárnő. - Davidnek kéne valaki aki segít a tanulásban.
Nagyszerű, akkor akassza rá valamelyik balekra, aztán haladjunk. Tara az első sorban, szinte kiesett a padból, annyira akarta a feladatot. Végül is David elég jól néz ki, és ez minden bizonnyal imponál a kis "hamupipőkének".
Unottan hallgattam, ahogyan ecsetelik, miért is kéne neki valaki aki segít a felkészülésben. Szokásos "nem ismer senkit" és "még nem szokta meg....." dumák után, Mrs. Parker megkérdezte Davidet, hogy kit szeretne korrepetitornak.
- Mivel még csak Catet ismerem, legyen ő. - mondta és elmosolyodott.
A nevem hallatán, felemeltem a fejem és már majdnem hangos tiltakozásba kezdtem, amikor Tara megszólalt.
- De hiszen ő nem is okos! Csak rajzolni tud. - nyávogta..
Az eleje elég rosszul esett, de legalább már ő is elismeri, hogy legalább azt tudok. Úgy voltam vele, hogy majd addig hisztizik, amíg végül neki nem "adják" az "új fiút".
- Ja. Nem ért semmihez. - növelte az önbizalmam Ty.
- Tényleg nem jeleskedik a tanulásban. - "segített" az osztályfőnök.
Ez is jól esett. Köszönöm a bizalmat, nem mintha segíteni akarnék annak az egoistának.
- Nem baj, én azt szeretném ha ő lenne a tanulótársam. - mondta egy cuki mosoly kíséretében.
- Cat? - kérdezett a tanárnő végre engem is.
- Nem. - mondtam egyszerűen és én le is zártam ezt a témát.
- Jó, akkor Tara lesz. - jelentette ki Mrs. Parker és már indult volna, mikor David megszólalt.
- Akkor nem kell.
Nem sózhatnak rám valakit az akaratom ellenére. Akkor nem tanul. Mit érdekel engem.
- Cat, ha nem fogadod el, felhívom édesapádat. - fenyegetőzött,mert tudja, hogy ő gyenge pontom.
Sosem zavarnám ilyen jelentéktelen dolog miatt. Van elég gondja így is.
- Jó....legyen. - egyeztem bele végül és fájdalmas arccal néztem Samre.
- Megoldjuk. - mondta Samy és kacsintott.
Az of. kisétált a teremből, David pedig leült a mellettem levő padba és Mrs. Turner elkezdte az órát.
45 perc szenvedés után, végre csengettek. Dühösen álltam fel és majdnem felborítottam a tanárnőt mikor ki rohantam a teremből, de nem érdekel. Sam utánam futott.
Az udvaron álltam meg és hallottam, hogy Sam is utolért.
- Ne fújd fel ennyire. Adsz neki valami feladatot és kész. - nyugtatott.
- Jó, jó igazad van, de akkor is. Milyen már?? Az akaratom ellenére....és apuval fenyegetnek?
- Nyugodj meg. Meghívlak egy kávéra. - mondta és megfogta a csuklóm, majd a büfé felé húzott.
Az órák repültek, amit őszintén szólva nem bántam.
Utolsó óra után Samnek még dolga volt, így sajnos nem mehettünk haza együtt. A mai napnak már amúgy is mindegy. Így csak elővettem a fülhallgatóm és már majdnem teljes hangerőre vettem a zenét, mikor valaki utánam kiáltott.
- Cat! Cat! Cat,várj már meg.
Megálltam és vissza fordultam. Dominick futott utánam.
- Mit szeretnél? - kérdeztem a dühömet lenyelve, végül is ő nem tehet arról, hogy ilyen pocsék napom volt.
- Haza kísérhetlek?
Még ez is. Szóval lőttek a zene hallgatásomnak. Mégsem mondhatom neki, hogy "Bocs, nem."
- Jól van.
- Igazából azért jöttem... - kezdte. Tudtam, hogy van valami hátsó szándék. - hogy szóljak, mostantól keddenként keringő próba a szalagavatóra.
- Ahan, oké. - mondtam kedvetlenül és sétáltam tovább.
- Van valami baj? Nem jó a kedd? - kíváncsiskodott, aminek nem nagyon örültem.
Végül mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig. Most, hogy így bele gondolok, jól esett valakinek panaszkodni. De Dom, még is olyan furán reagált rá, pedig ő az egyik legjobb barátom.
- Értem. És akkor most majd együtt fogtok tanulni? - érdeklődött, mintha nem esett volna le neki, hogy mit mondtam.
- Sajnos. - válaszoltam kedvtelenül.
És nagyjából, ennyi volt a beszélgetésünk, mert ezután némán sétáltunk egymás mellett.
Egészen hazáig kísért.
- Szia. - köszöntem és beléptem a kapun, de valami nem stimmelt. Jött velem - Khm....mit szeretnél?
- Ja, bocs. Csak kíváncsi vagyok a tegnapi festményedre.
Hát nekem mindegy, jöjjön ha jönni akar. Nem mondtam rá semmit, csak megvártam míg bejön és becsuktam az ajtót.
Bementünk a szobámba, és előszedtem a tegnapi "alkotásom", ami nem mellesleg elég jól sikerült. Megnézte, és megkért, hogy neki is fessek majd valamit. Természetesen igent mondtam rá, és már majdnem elköszöntünk, mikor apa hazaért. Mindig jókor ér haza. Sóhajtottam egyet és mosolyt erőltettem az arcomra majd megöleltem.
- Szia, kicsim. Ő itt....khm..... - gondolkodott, pedig már nem egyszer találkoztak.
- Dominick. - segítettem ki és rá mosolyogtam.
- Áhh..persze. - mondta és bement a konyhába. - Maradsz vacsorára?
- Apa, még csak 4 óra. - világosítottam fel, mert úgy látszott nincs tisztában az idővel.
-Köszönöm, de nem. - mondta kissé zavartan Dom, és az ajtó felé indult. - Még van egy kis dolgom. Viszlát.
Utána siettem és kikísértem, majd még egyszer megígértem, hogy rajzolok majd neki valamit.
Kiengedtem Buffyt a helyéről és bementem apuhoz. Éppen zuhanyzott. Nos, igen, mindketten szeretünk beállni a forró víz alá, ha valami bajunk van.
Bementem a szobába és bekapcsoltam a rádiót, amiben éppen a John Newmann új száma szólt, ezért maximumra tekertem a hangerőt. Elnyúltam az ágyamon és csak gondolkodtam.
Nem jutottam valami sokra, ezért inkább kimentem a kertbe és játszottam a kutyussal. Megint éjszakába nyúlóan játszottunk.

2013. augusztus 25., vasárnap

1. fejezet

Szeptember elseje van, kedd, ami minden diáknak egy dolgot jelent. Évnyitó, suli, haverok.Az egész tanévben ezt a napot szeretem a legjobban. Az egész nap sztorizgatással telik. Jó lenne, ha a 9 hónap suli is ebből állna, de ez sajnos lehetetlen.
Már előző este kikészítettem és kivasaltam az ünneplőmet, majd a fekete magassarkúmat. Utálok késni, bár csak az évnyitóról van szó. Ilyenkor a tanárok is rendesek,és őszintén nem értem miért nem mutatják meg ezt az énjüket év közben.

Hat órakor megszólalt az ébresztő és én felültem, majd elindultam az ajtó felé. Nem, hazudnék, ha ezt írnám. Az igazság az, hogy kómásan felültem és aztán megpróbáltam elérni az ajtóig, ami természetesen nem sikerült, mert a bal lábam bele akadt a festő állványomba és orra estem. Imádok rajzolni és festeni. Csak a rajz órákat vártam a suliban, de most, hogy már nincs, ez az érdeklődés is megszűnt az iskola iránt. A rajzot felváltotta a művészet történet, a többi tantárgy pedig egyre nehezebb lett. Na de vissza a mába. Megmostam az arcom, és kicsoszogtam a konyhába. Egy cetli várt az asztalon: "Ne haragudj kicsim. Be kellett mennem. Jó szórakozást. :)" Lassan 10 éve, hogy minden reggel ez az üzenet vár. Unottan öntöttem ki a kávémat, majd elővettem egy tányért és megcsináltam a reggeli pirítósom. Miután mindennel végeztem, fogat mostam, felöltöztem és a hajamba laza hullámokat varázsoltam. A sminkem elég hétköznapira sikerült, de nekem így tetszik. Mire mindennel végeztem, már hét óra volt. Felvettem a cipőmet és bezártam az ajtót.
- Buffy! Ne! - kiáltottam rá a kutyusra, mert ugrált és majdnem össze kente a nadrágom. Pedig nem szeretem leszidni, mert ő a második lelki társam.
Megsimogattam, engesztelés gyanánt, majd elindultam a suli felé. Mint már említettem, a külvárosban lakunk, a gimi amibe járok, azonban a belvárosban.
Még csak 5 perce sétáltam, de a cipő már is feltörte a lábam. A sebtapaszt szokás szerint elfelejtettem elrakni. Mérgesen sántikáltam tovább, mikor valaki dudált mögöttam.
- Hey! Cat! - kiáltott utánam valaki.
Megfordultam és megláttam a legjobb barátnőm az anyós ülésen. Sam volt az, és a bátyja Dominick. Dom  is a mi sulinkba jár, de ő az idén végzős és szerencsénkre van jogsija.
- Elviszünk. - ajánlotta fel Dom, aminek nagyon is örültem.
Mellém gurult a kocsival, és én lehuppantam a hátsó ülésre.
- Köszi srácok. Megmentettetek. - hálálkodtam.
- Igazán nincs mit. - mondta Sam. - Hallottad, hogy lesz egy új osztálytársunk? Állítólag a Londonban járt suliba.
- Nem. - válaszoltam őszintén.
Már csak ez hiányzott. 2 év után végre kezdem megszokni az osztálytársaimat, és azt,hogy mindenki átnéz rajtam, és erre érkezik valami arrogáns majom. Tudom, hogy nem szabad senkit előre megítélni, de mit gondoltok miért jön át egy másik iskolából? Két oka lehet. Az első, hogy megbukott és nem akar nap mint nap szembe nézni ezzel a ténnyel, a második pedig, hogy az osztálytársai nem bírták elviselni az egóját.
Amíg elmerültem a gondolataimban megérkeztünk. Sammel kiszálltunk a kocsiból és elindultunk megkeresni az osztályunkat.
Egy páran már ott voltak. Az osztályunknak két kiemelkedő alakja van. Tara, aki minibbnél minibb ruhákban rázza magát,mert így azt hiszi, hogy "menő" és ki van akadva, ha valami nem róla szól. A másik pedig Ty, szintén a legmenőbb cuccokban feszít minden nap és imádja, ha a lányok utána fordulnak. Szokás szerint ott álltak egy kört alkotva az osztállyal és arról sztorizgattak, hogy ki mennyire rúgott be a nyáron. Nagyon menő, mondhatom.
Sammel oda álltunk a  kör mögé, és hallgattuk, hogy ki mikor kivel és mit csinált. Nem volt hangulatunk a körbe állni. Végül is mi sosem voltunk ugyan olyanok, mint ők. Akkor most miért lenne másképp??
Egy srác állt meg mögöttünk. Sammel össze néztünk és rám mosolygott. Ezek szerint tetszik neki az "új fiú".
Az évnyitó unalmas volt, és ugyan olyan sablonos, mint lenni szokott. Az igazgató egy órán át dumált, hogy milyen jó, hogy suli van, meg hogy mennyire örül, és persze az idézeteket sem hagyták ki.
2 órán keresztül magyarázott, aztán bementünk a termünkbe és mindenki leült a szokásos helyére. Egy személyes padok vannak, de még így is egymás mellett ülünk Sammel.
Mi ketten az utolsó sorba ültünk, hogy még véletlenül se vegyenek észre a tanárok. Ami lássuk be, egy közhely, mert így is úgy is észre vesz. Nem érdekel, nekünk így jobb.
Az osztályfőnök belépett a terembe, mire hirtelen csend lett. Az a srác jött vele, aki mögöttünk állt.
- Gyerekek, ő itt David Henrie. Az új osztálytársatok. - kezdte köszönés nélkül. - Foglalj helyet.
David elindult felénk, mert szerencsétlenségemre csak mellettem volt szabad hely.
Leült és felém fordult.
- Szia....szépségem. - kezdte, mire azonnal leesett, hogy a második volt az igazi ok.
- Tégy egy kis szívességet és ne szólj hozzám a közel jövőben. - válaszoltam cseppet sem kedvesen.
Vissza fordult, hogy hallgassa az osztályfőnököt. Nem tudom, hogy megsértődött e vagy sem, de őszintén szólva nem nagyon hat meg. Mrs.Parker (az of.) lediktálta az órarendet és a lelkünkre kötötte, hogy el ne merjünk késni holnap.
Mindenki tudomásul vette, és haza indultunk......volna, ha nem fájt volna a lábam a magassarkú miatt.
- Nem érdekel. - jelentettem ki és nemes egyszerűséggel levettem a cipőt a lábamról.
Mezítláb sétáltam ki a teremből, és miközben azt néztem, hogy hol van valami mocsok, neki mentem valakinek.
- Bocsánat. - mondtam és felnéztem. David volt az.
- Bemutatkozhatnál.
- Jól van. Végül is osztálytársak leszünk. - adtam meg magam. - Cat Ford vagyok.
Láttam, hogy a háta mögül, Sam vadul integet, hogy menjek már, mert lekésem a fuvarom.
- A barátaim várnak. Csá. - köszöntem, és kikerültem, majd oda mentem Samhez.
- Mi volt ez?? - kérdezte és kíváncsian nézett rám.
- Semmi. - mondtam el a nyilván valót.
Egymás mellett, szótlanul sétáltunk ki a kocsihoz, ahol már Dom várt minket. Elég nyúzott arcot vágott, rá is kérdeztem.
- Mi a baj?
- Semmi, csak elsorolták, mi minden vár ránk az idén. - mondta őszintén és beszállt a kocsiba.
Amióta az eszemet tudom, és Samy a barátnőm, azóta akar összehozni Dommal. Hiába szidom le, vagy mondom el neki, hogy nem érdekel a bátyja, ő hajthatatlan. Beült hátra és bezárta az ajtókat. Nagyszerű. Megkerültem a kocsit és komótosan beszálltam az anyós ülésre.
Dom beindította a "járművet" és elindultunk. Bekapcsoltam a rádiót, amiben éppen akkor csendült fel Avicci új száma a Wake me up. Maximum hangerőre vettem és Sammel egyszerre kezdtük el kiabálni a szöveget. Dominick rám nézett és elmosolyodott. Önfeledten pattogtam és énekeltem az ülésen.
Pár perc múlva megérkeztünk.
- Köszi, hogy hoztatok vittetek. - mondtam és nyomtam egy szigorúan baráti puszit a sofőrünk arcára. - Sziasztok!
Kiszálltam a kocsiból, és az elejét megkerülve a kapuhoz mentem. Vissza néztem, és egy pillanatra olyan volt, mintha Dom a .......khm....seggemet nézte volna. Nem, biztosan rosszul láttam.
Buffy az ajtóban várt, és mikor meglátott,szó szerint a nyakamba ugrott. Hát, a fehér blúzomnak már mindegy. Meg kerestem a kulcsot, és bementem a házba. A ruháimat a szennyesbe tettem és letusoltam. Kényelmes melegítőt vettem fel és kimentem játszani a kutyussal.
Délben bementem és megebédeltem, majd eldöntöttem, hogy festek valamit.
A festőállványomat és az ecseteket egy órába telt kipakolnom a kertbe, de megérte. Ahogyan a szél fújta a fákat, gyönyörű volt.
Már majdnem készen voltam, mikor egy ismerős autó kanyarodott be a házunk elé. Dom szállt ki belőle.
- Helló. - kiáltott a kapuból.
- Szia. - köszöntem vissza.
- Szeretnélek megkérni valamire. - kezdte bátortalanul. - Táncolnál velem a szalagavatón?
- Hát, jól van. - egyeztem bele. Végül is már nagyon rég óta ismerem és egy táncból nem lesz semmi.
Mellém lépett, hogy megnézze a képet.
- Ez nagyon szép. - dicsért, ami elég jól esett. - Pénteken lesz egy buli nálunk. Eljössz?
- Nem lesz ez egyszerre sok kérés? - kérdeztem és egyszerre nevettük el magunkat. - De, egyébként ok.
Nem maradt sokáig, még körül belül tíz percet. A nap hátra lévő része unalmasan telt. Befejeztem a képet, majd enni adtam Buffynak. Bepakoltam az órarend szerint szükséges könyveket, és megint letusoltam.
Nem, nem őrültem meg. Csak jól esett és kész. :)
Korán elaludtam. Hajnal 2 körül, az ajtó csapódása keltett fel. Nem néztem meg ki az, mert biztos voltam benne, hogy apa ért haza.

Prológus

A nevem Cat Ford.
Először is pár szót a családomról. Az édesanyám és a húgom egy autó balesetben haltak meg, mikor én még csak 6 éves voltam. Most az apukámmal élek együtt, a külvárosban egy aprócska házban kis kerttel. Apa rendszerint sokat dolgozik a megélhetésünkért, és ezért ritkán látom. A családunk tagja még Buffy, a kiskutyám. Apu szülei nem rég meghaltak, amit még mindig nem hevertem ki. Az anyu szülei élnek, valahol a városban, de mivel anyu már nem él, és rólam nem igazán vesznek tudomást, velük nem tartjuk a kapcsolatot.
A második családom, és a legjobb barátnőm, Sam. Már óvodás korunk óta barátnők vagyunk. Minden titkomat tudja, és én is az övéit. Nem bírnám ki nélküle.
És utoljára magamról. 17 éves vagyok, és a helyi gimibe járok. Mindig is átlagos vagy éppen "láthatatlan" diák voltam. A jegyeim is átlagosak, az osztályomért nem vagyok oda és az osztályfőnököt sem szívlelem.
Mindig elhatározom, hogy "na majd ez az év más lesz...", de eddig még nem jött össze.

Szereplők

Cat Ford


David Henrie


Sam Taylor


Dominick Taylor


Ty Lewis


Tara Smith




Tanárok:
matek;fizika: Mrs. Roberts
irodalom; nyelvtan: Mr. Peterson
angol; töri: Mrs. Turner
biosz; kémia: Mr. Davis
osztályfőnök; etika: Mrs. Parker
info: Mr. Evans

Lesznek még osztálytársak, akiket majd említek, de nagyjából ennyi. :)
Sziasztok!
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miről írjak. Egy sztárról, egy híres bandáról, zenekarról, színészről? Vagy csak legyen hétköznapi, de még is izgalmas? Nos, nem is tudom.
Végül arra a következtetésre jutottam, hogy írok ezt is azt is. Tehát. ez a blog egy sztárról fog szólni. Valószínűleg magyarról, mert azt még nem is olvastam. De az is lehet, hogy angol lesz. :P Tényleg nem tudom. Majd az írás közben, egyszer csak történet lesz belőle. :)